Hát először is ott kezdem,hogy voltunk fent Pesten,mert Beának meg kellett csinálni a kormány szerkezetét,vagyis tengelycsonk és a gömbfejek ,meg a segédkar lett kicserélve rajta.Azt hittem,elunom magam ahogy a pasik szerelni fognak,én meg csak ott ülök majd.De nem így volt.Elhülyéskedtünk a fiúkkal,nagyon hamar elment a szerelés.De ha már fent voltunk Pesten,megbeszéltük tesómmal,hogy beugrani az hosszabb idő lenne,és nem is jártam még sose a tropikáriumban,

így ott talizunk.Az volt a tervem,hogy az egész család ott lesz,de csak,mivel hétköznap volt,így a tesóm tudott szabadsággal eljönni a munkahelyéről.Nagyon élveztem a mű vihart,és azt,hogy a fejem felett szálltak el a madarak.

Minden olyan volt,mintha beléptem volna egy esőerdőbe.Sok egzotikus állatka volt ott,olyan is,amit haza hoztam volna szívesen.

Ilyen a kis makesz is:)Egy részen hatalmas üvegfolyosón mentünk át,felettünk cápák és egy rája suhant el.Nagyon megcsodáltam azt a víz alatti világot.Volt "cipőfűző hal" is,amit Szabi nevezett el annak.

Vettünk ott szöcskét műből és egy kis emléket apának,tesónak,meg Szabi anyukájáéknak:)
Itthon az elmúlt napokban a kert volt a fénypontban.

Igyekeztünk Szabival a lehető legszebbé varázsolni a környezetünket.Kiraktam a kaktuszkákat is a régi kis "kaktuszkertbe",és végre a benti növények is ki lettek téve.Szabival láttunk az újságban napelemes lámpákat egészen jó árban,így gyorsan vettünk is 12 darabot.
Itt akarom megköszönni apukámnak,hogy eljött olyan messziről,és felrotálta a kertünket.
Putta,Szabi apuja jött és elrakta a krumplit,meg vetett hagymát zöldséget,borsót nekünk,és még jó pár dolgot.Megkértem segítsen nekem,mert Szabival elterveztük,meg csináljuk végre a tavat is.

Kiásta nekünk a tó helyét.Én addig ültettem virágokat a kert túlsó végébe.Találtam még régebben oszlopokat,kicsiket a kertben elfektetve.Olyan oszlopokat,amik a kerítésben is vannak.Nekem azok formája nagyon tetszett,így kitaláltam,ássuk el félig,és rakjunk a tetejére virágcserepet,valami szép virággal.Ezt is megcsinálta nekünk Putta.Köszi neki ez úton is.
Alakul a kert,rohamos léptekkel.A kapunk előtt elültetett kardvirág már kibújt a földből,és elég sok minden vele együtt.Ezért izgalmas a tavasz,mert az ember ilyenkor felfedezi,milyen csodás a természet.Fel fedeztem egy kúp alakú kis virágot,most az is kinyílt,vagyis sokkal nagyobb lett,és olyan fordított szőlőfürt kinézete van.

A tulipánok is kinyíltak,és meglepően szépek lettek.Megcsináltuk Szabival a tavat éppen ma.Gyönyörű lett a sok lámpással,és a pillangóval,amit kaptam Szabitól.A cicáknak is tetszett a tó,meg is kóstolták a vizet,mikor Szabi oda rakta őket közel.
Zárás képpen,még bemutatom,hogy a szoba ablakára is tavasz költözött:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése