A napom úgy indult,hogy sehogy...Talán így tudom meghatározni az egészet.Mikor felkeltem éreztem erőtlen vagyok,és gyenge mindenhez.De azért felkeltem hátha észhez térek,de sajnos nem sikerült.Semmihez sem volt kedvem,és úgy éreztem le kell szarjak mindent a mai nap.Tehát hasonló volt a szitu,mint tegnap előtt.Csak néztem egész nap magam elé,és amilyen rossz volt a hangulatom,az meg is látszott azon,hogy feketére festettem be a körmöm,és a két gyűrűs újra rácsot húztam.
Tönkre tesz engem a tél,tönkre tesz Szabinak az éjjeles hete.Még enni sem volt kedvem.Azt éreztem,elég volt a világból,elég volt saját magamból,és a vágyaimból.El akarom üldözni magamból ezt a ragaszkodást,ezt a túlzott érzelem kimutatást,mert az szükségtelen és rossz.Megmérgezi az egész életem.Mikor azt hittem van kihez ragaszkodnom,akkor mindíg valami közbeszólt.Vagy a halál,vagy egy költözés...
Sok volt ez nekem,nagyon sok.El is döntöttem,hűvös leszek,és rideg.Muszáj,akárhogy is rosszul esik majd nekem.Én mindig őszinte voltam mindenkivel,és igyekeztem az embereket értékelni,szeretni,de asszem elfáradtam,és kiégtem...
Másnak lenni mint ami vagy,az nagyon nehéz.
De sajnos a muszáj,az veled szembe néz.
Ne lássák az emberek mikor sírsz,
Ne lássák az emberek szomorú könnyeid....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése