fény

Az ember a múltját nem tudja feledni,és ha hatalmas sebet szerzett,és azt begyógyítani egykönnyen nem tudja.
Leírom mit rejt a szívem,ahogyan azt érzem és gondolom.
Sok ember nem is sejti,vagy csak azok,akik hasonló helyzetben,állapotban vannak,hogy mennyi sok szeretet lakozik bennem,amit nem minden esetben tudok úgy kimutatni,éreztetni,ahogy én azt szeretném.Ez sokszor megrémít,és a felgyülemlett érzelmeim könny formájában folynak le arcomon.
Szavakkal leírni is nehéz,milyen erősen kapaszkodom az életemhez,a társamhoz,ahhoz az otthonhoz,amit megszerettem.Ezért is fájt nekem,hogy azt amit felépítettem,amiért megküzdöttem elég keményen,azt egy kimondott mondattal,a semmi martalékává tettem,az előző kapcsolatomban.Tudtam,hogy akkor helyes döntést hoztam,mert mikor kimondtam,megkönnyebbültem,és a mázsás súly került le vállamról.Érzelmileg akkor tájt nagyon ingatag voltam,sebzettnek éreztem magamat.Úgy éreztem harcolok valamiért,amit csak én akarok,de a társam nem.Egy olyan álmot ringattam,amit csak én szerettem volna.
Szabival másképp is kezdődött az egész életem.Ő hitt,és hisz is bennem vakon.Tudja,hogy én eléggé határozott személy vagyok,de ő mindig megtalálja azt a kicsi rést a szívemen,amin keresztül levesz a lábamról.
Érdekes kapcsolat van közöttünk,talán egy arany szál köt minket egymáshoz,ami erősebb bármilyen drótkötélnél is.Odaadón,és gyermek módjára rajongunk a másikért,és mindketten másképp fejezzük ki érzéseinket a másik felé.
Egy kapcsolat pillére a bizalom,a szerelem és a testi vágy a másik felé.De csak mind a három közös egyesülésével lehet teljes egy igazi,és végtelen szerelem.
Ha megsérül egy ember érzelmileg,nagyon nehéz azt helyreigazítani,de nagyon nagyon sok türelemmel,figyelemmel lehetséges,bár egy icike-picike seb azért maradhat.
Ezt a sérülést érzem én is a kedvesemen,amit minden igyekezetem ellenére nagyon nehéz gyógyítanom,sőt az én lelki állapotom végett,sikerül is néha-néha kicsit felszakítanom.Sokszor igyekszem magamban tartani a dolgokat,vagy csak kisírni a bánatomat egy csendes estén,de nekem kell,hogy kimondhassam,hogy meghallgassa valaki a jajveszékelésem.
Talán semminek sem tűnik amit ilyenkor érzek,csak egy "hisztinek".De én úgy érzem,ilyenkor összecsapnak a hullámok a fejem felett,és összeomlok kicsit lelkileg.Olyan érzés,mint hogyha a szívemet mardosná a méreg,az elkeseredés,hogy nem tudom mit tegyek,hogy az a dolog másképp legyen.A tehetetlenség számomra olyan fogalom,ami nem létezhet,mert nem akarom hogy létezzen.Mégis ezt érzem.Nem találom a kiutat,nem tudom mit kezdjek a gondolataimmal,az érzéseimmel.
Olykor álmomból is felriadok,hogy nem tudom mit kell tennem,és ez dühít.Mindig határozott voltam,most mégis jött egy akadály,amit nem tudok átlépni.Mikor érzem,hogy meg kellene tegyem,de nem tudom felemelni a lábam,nem tudom átlépni azt az akadályt.Pedig meg kell,muszáj megtennem!
Leírni csak úgy tudnám,hogy egy nagy üveggömb az életem,és kicsi hajszálrepedések vannak rajta,ami csak egyre jobban,és egyre sűrűbben terjednek szét rajta.Befoltozom,aztán mégis reped,megállíthatatlanul.
Mikor kislány voltam,minden nap meghatározta a napomat,hogy amikor összeágyaztam az ágyam végében,mennyire szögletesre,mennyire simára tudtam kiigazítani a takarót a jól elrendezett paplanon.Később valamiért arra figyeltem,hogy a frufrumból kilógó szál,amit állandóan vágattam,mégis ott volt,melyik szememet fogja megcsikizni.Általában be is jöttek ezek a dolgok,de lehet csak azért,mert féltem tőlük,és felidegesített hogy hiába akartam megváltoztatni a dolgot,nem sikerül.Ezek a "szokások" egyike kezd visszajönni,és ha már kicsit nagyobb a hajam elől,megyek és vágom le. Sokkal többet foglalkozok magammal,mint azt kellene.De ha az ember maga van itthon,akár 12 órát is a 24-ből,ezek elkerülhetetlenek számára.Igyekeztem nem foglalkozni a dologgal,de még a kertben is ezen gondolkodtam,hogy mit tudnék változtatni,hogy sokkal jobb életünk lehessen.
Szabin is látom,hogy munkából haza érve fáradt,és nincs sem ereje,sem ideje arra,hogy nekem segítsen úgy érzelmileg.Pedig nagyon igyekszik,hogy jó társam legyen,és hogy ne hiányozzon nekem semmi.De olykor olykor mégis elkap egy szorongás,egy feszítő érzés,hogy beszorultam a négy fal közé,és csak egy dolog van ami boldoggá tehet...
Hihetetlen dolgok ezek,és aki nem éli át,nem látja át az én szememmel amin átmentem,átmegyek.Amin Szabi is átment,sosem tudhatja meg mit érzünk .
Egy kicsi sérülés gyermek korban,és máris kihat az egész életére az embernek.Másképp tekint a külvilágra,másképp értékeli a világot.Egy rossz időben kimondott szó,milyen erővel bír...Mint egy hatalmas ütésnél is sokkal jobban fáj.
Megmagyarázhatatlan érzés....